Hozzávalók:
A tésztához: ( ha közel laksz az Ázsia bt-hez, vagy van a közeletekben kínai vegyeskereskedés, akkor vegyél rizslapot. Megéri, mert nagyon jó)
30dkg búzaliszt vagy rizsliszt,
fél kávéskanál só,
1 pohár hideg víz,
1 felvert tojás.
A töltelékhez:
15 dkg csiperkegomba,
1 fej vöröshagyma,
10 dkg zeller,
10 dkg spenót,
10 dkg bambuszrügy (elhagyható),
10 dkg szójacsíra,
1 kávéskanál só,
1 kávéskanál cukor,
fél kávéskanál glutamát (elhagyható),
1 evőkanál portói (vagy száraz fehér bor),
1 evőkanál szezámolaj,
2 evőkanál szójamártás,
2 evőkanál olívaolaj,
2 tojás,
1 gyömbérgumó,
bors.
Elkészítés:
Dolgozzuk tésztává a lisztet a vízzel és a sóval.
30 percig nedves ruha alatt pihentessük.Deszkán nyújtsuk ki körülbelül 1,5 mm-es vastagságúra.
Éles késsel vágjuk 16×16 cm-es négyzetekre.
Készítsük el a tölteléket:
Vágjuk össze a zöldségeket, és a gyömbért porítsuk fel.
Verjük fel a tojást, és az olaj kivételével adjuk hozzá az ízesítőket.
A felforrósított olajba tegyük a zellert, majd a többi zöldséget.
Kevergetve süssük két percig.
Adjuk hozzá a tojást, és ha megszilárdult, vegyük le.
Hűtsük ki.
Tegyünk a tésztakockák közepére 1-2 kanál tölteléket, a két szélét hajtsuk fel, tekerjük össze. (hasonlóan, mint a töltött káposztát)
Kenjük meg tojással.1-2 liter olajat forrósítsunk fel egy mély edényben.
Süssük meg a tekercseket.Egyszerre háromnál többet ne tegyünk az olajba.
Sütés közben forgassuk meg párszor.
Ha egyenletesen megpirultak (kb. 10-15 perc), vegyük ki.Natúr salátalevelekre helyezzük, és különféle friss zölddel díszítjük.
Japán tavaszi tekercs káposztával
4 káposztalevél
fél csésze babcsíra
2 szál újhagyma
csipetnyi bors
1 teáskanál szójaszósz
2 kanál szezámolaj
8 tavaszi tekercs
tésztalap
hétfűszer-keverék ízlés szerint
A káposztaleveleket dobd 20 másodpercre forró vízbe. Öbltítsd le hideg vízzel és vágd gyufaszálnyi csíkokra. A babcsírát öblítsd le, az újhagymát vágd apróra. Az összes zöldséget keverd össze egy tálban a szezámolajjal, borssal, szójaszósszal és hétdűszer-keverékkel. Oszd nyolc részre, majd egy-egy adagot tekerj be egy megvizezett tésztalapba. Bő, forró olajban süsd ropogósra.
Írta: Eve |